Ugrás a tartalomra

Kecskeméti látnivalók

Ády küldte be January 13, 2010 időpontban
Hely/kategóriák

Kecskemét megyei jogú város, Bács-Kiskun megye székhelye, lakónépesség szerint a nyolcadik legnagyobb, közigazgatási terület szerint a hetedik legnagyobb település Magyarországon. Bács-Kiskun megye népességének mintegy 22%-a él Kecskeméten.

A város építészetére erősen rányomja bélyegét a szecesszió, annak is a népies, magyaros ága. A kecskeméti Városházát maga Lechner Ödön, az új magyar építészeti formanyelv megalkotója tervezte. Itt található a Mende Valér által tervezett Evangélikus bérház (Luther-palota) és a Református Újkollégium, valamint a mindenki által ismert Cifrapalota, amely Márkus Géza alkotása. Kiemelkedő építmény az Öregtemplom, más néven Nagytemplom[20], mely hosszú időre az alföldi templomok mintaképe lett. Kecskemét legrégebbi, ma is álló épülete az eredetileg román stílusban épült Barátok temploma. Az Evangélikus templomot Ybl Miklós tervezte, romantikus stílusban épült. A városkép része még az 1684-ben felszentelt, több stílusjegyet is magán viselő Református templom, továbbá a mór stílusú, egykori zsinagóga a hagymakupolás toronnyal, és az 1896-ban felavatott, eklektikus neobarokk Katona József Színház, amelyet a színházépítkezéseiről leginkább híres bécsi Ferdinand Fellner & Hermann Helmer cég tervezett.
Kecskemét belvárosán az utóbbi két évszázad vezető ideológiái nagyszabású épületekkel hagytak nyomot. Egyre nagyobb épületek – a katolicizmus a Nagytemplom, a kommunizmus a volt Pártház (ma a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat épülete), a mai kapitalizmus pedig a Komjáthy Attila és Fábián László vezető építész nevéhez köthető Malom Center – felhúzásával akarta mindegyik a városi szimbolikus teret uralni, egyben a grandiózusabb építőipari-esztétikai teljesítményével jelezni, hogy szellemileg is lekörözi az előzőt. A szocializmus ideje alatt nagyszabású városrendezési terv keretében a városközpontban panelházak épültek. Az építkezésnek sok régi, múlt századi polgárház és utca áldozatául esett. F: hu.wikipedia.org

Cím

Kecskemét
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok